Ami a múltkori hogyan aludjak el kérdésemet illeti, a válasz két erős kézben és egy széles mellkasban leledzett, melyek történetesen az apukámhoz tartoznak. Még aznap ugyanis, amikor megkaptam a csillagos ötöst anyutól hisztiből és az ominózus kérdés is felmerült, jól megleptük anyut és emberi időben (10 óra) elaludtam apuci karjában sétálgatás közben és hajnali kettőig durmoltam.
Igazán büszke voltam magunkra apuval. :)

Azóta napközben is igyekszem bóbiskolni piciket, igaz, hogy előtte mindig sírdogálok... De így aztán anyunak a karácsonyi manók segítsége nélkül is sikerült ajándékokat csomagolnia, bejglit sütnie, s még mielőtt rám fogná, az odaégetett csokis kekszekről sem én tehetek.

Most ismét apu próbál altatni, mindhárman reméljük, hogy a hétfőihez hasonló sikerrel jár.
Úgyhogy szép álmokat!