Kalandozások Törökországban

Június közepén életemben először búcsút intettem az öreg kontinensnek, hogy az ősök az év - és egyetlen vásott kölkük - fáradalmait kipihenve a törökországi Marmarisban mulathassák az időt. A természet állítólagos festői szépségére felkészülve fel is vettem a legújabb Picasso-imitátor felszerelésemet...

A szálláshely valóban rendben volt és a kilátásra sem lehetett panasz...

Tetszett az is, hogy bárhová elbandukolhattam anélkül, hogy az ősök szorosan a nyomomban loholtak volna és ezúttal elmaradtak a nézzalábadelékisfiam vagy vigyázzegyautó típusú szövegek.

 Azt viszont nem értettem, hogy mit esznek az ember azon az ólinklúzív micsodán, igaz a helyi kajaválasztékot látva rögtön beindult a nyálelválasztásom...

Ezért rögtön le is támadtam az egyik kajaellátóegységet és közben reménykedtem, hogy Anyu nem orrol meg, amiért ezúttal kivételesen nem az ő főztjét választom.

Korrektnek tűnt a kínálat és még egy kis koktélozgatásra is jutott idő, szóval asszem jóléreztem magam, csak azt nem értettem, hogy miért hívogatnak állandóan a pincérbácsik krézigájnak...

 A kiszolgálással azért néha akadtak gondok...

Hogy komolyabban vegyenek, ilyenkor magamra öltöttem a csokifagyi-bajusz álarcot.

A nagy zabálásnak aztán meglett az ára: egyszer csak feltűnt, hogy Anyu pocok helyett immár pocaknak hív...

Szigorúan a zsírégető tornagyakorlatok céljából elkezdtem szorgalmas látogatójává válni a környékbeli játszótereknek...

De az a fránya zsír csak nem akart lejönni, ezért úgy döntöttem, hogy eltemetem inkább a homokba...

Persze csak akkor foglalkoztam ezzel, amikor nem akadt érdekesebb látvány a parton. Pl. monokiniző nénik, Apu kétségbeesett rúgkapálózása a sós tengervízben, beérkező kishajók, stb...

Nem értettem, hogy az ősök miért akarták folyton erőltetni ezt a csobizás dolgot... Kapok én elég vizet a nyakamba Belgiumban!... Végül egy kis labdázás erejéig azért bemerészkedtem a vízbe...

Sőt! Itt jöttem rám az elhatározás, hogy talán a motorbicikli-futárral kapcsolatos karrierálmokat feladva inkább a bárpultos mixerszakma felé kellene tendálnom...

Hogy milyen inspirációk értek volna még, sajnos örök rejtély marad, mert cirka egy 1 hét után vennem kellett a Speedy Gonzalez kalapot, hogy visszainduljunk Brüsszelbe. Apuék azzal nyugtatgattak, hogy a D-vitamin elvonási tüneteimet majd egy augusztusi magyarországi hazaruccanással fogjuk kikúrálni. Így legyen!....